NAPCSILLAG

Az Emlék tornyot kilenc lépcsőfok fogta közre és láthatóan aranysárgás vöröses szálak hullottak rá. Ezzel kapcsolatban egy idézet Gönczi Tamás – Nimród gyűrűje 127-128. oldaláról:

“ Ver birodalmát annak idején kilenc “aranyhíd” kötötte össze a láthatatlannal, az Ég és a Föld eme spirituális összeköttetése által. Így valósult meg az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejárata volt az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van a teljes létezésbe. Az életből a régiek hagyománya szerint a teljes létezésbe kilencszeres átmenet van. A kilenc nem egyéb, mint a tízes számrendszer “tíz előtti” legnagyobb száma. Egyiptom “nagy” Kilence. Az aranykor az az idő, amikor az élet a lét felé nyílt, pontosabban arra teljesen nyitott volt. Ekkor az angyalok láthatóan lejártak a földre és a szellem az anyagi világba kilencszeresen áramlott le. A szellemi és isteni erők az emberi sorsba, az emberiség nagy közös életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bőséggel áramlottak le. Mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték és teljessé tették az égiek. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal, annak teljes irányítása alatt állt. Ez tette az életet teljes létté, ez tette egésszé, teljessé, egységessé, röviden egész-ségessé.

Nimród mitikus korára már a bizonyos Jiam-Shid által épített kilenc hídból már csak az említett utolsó, a Chinvat létezett mindaddig míg az is el nem tűnt. Fel nem ment az Égbe büntetésül az emberek “elsötétedése”, világos “Nap” tudatának sötétbe borulása miatt. Az említett egyiptomi kilencszeresség elvesztése, az emberi létezés hatalmas apokaliptikáját vonta maga után. Már csak az “isteni” Egy volt a járható út az Ég és Föld között, hiszen egy maradt meg azon aranyfényű hidak közül, ami az Ég és Föld mennyei kapcsolatát jelentette. Ennek az egynek az elvesztése, egyértelmű volt az Istennel való kapcsolat elvesztésével. Hiszen ennek az “Egynek” volt a feladata, hogy a lelkek a láthatatlan szellemvilágba visszajuthassanak és az Eget megismerhessék. Ennek az egy “Égbe vezető aranyos lajtorjának” az elvesztése maga után vonta, a világ kettétörését, széthullását. Az ember a világ egyik tört felében rekedt, oda zuhant vissza és ott, abban vergődik a mai napig is. A Nap világossága egykor nyitottságot adott, most a sötétség a bezártságot hozta. Az embert bezárta saját anyagba zuhant teste. Belső látása kihunyt, így magát majdnem teljesen elvesztette. Hiszen egykor az emberek, mint fénylő csillagok fordultak befelé, önmaguk világosságába és látták magukban az aranyhidak összességét és az egész égi mindenséget a maga hatalmas fénylő világosságában. Egykor kilenc külső-belső híd kötötte össze a látó embert az Éggel, a Földdel. Majd később csak egy, majd azután egy sem. S mikor már egy “aranyhíd” sem létezett, nem világított, nem volt látható, a bukott ember kívül rekedt az aranykoron, az Éden hajdani mitikus világán. A hagyomány szerint pedig Nimród ott állt a Nap aranykorának és a naptalan sötétségnek a határán és Nappajzsával megpróbálta visszahozni az eltűnő Napot, a teljes és világos létezés “fénylő Anyját”. Mindaddig állt ott a “fénytelen Délnek kapujában”, mígnem úgy döntött, hogy hatalmas tornyot épít és annak égbe nyúló, Nap által megvilágított ablakán kilépve újra ráléphet arra az elveszett, mitikus aranyhídra, a magyar mese aranyos tündérhajára.”

Mivel a tündérhaj a Földbe becsapódó Napszél által létrehozott északi-fény, vagy AURORA BOREALIS, érdemes figyelembe venni, hogy az olimpiai láng is egyfajta prométheuszi láng (Olimpia/Héraklész/Herkules/Nimród!!).

A 2008-as olimpiánál Napminimum volt, jelen pillanatban pedig a Napmaximum felé tartunk, amikor a Földet a Napszelek bombázzák. Korábban ezt az időpontot 2012-re jósolták, aztán kitolódott 2013-ra.