NAPCSILLAG

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Számos film és lemezkiadónál bedobott sztárnál figyelhető meg, hogy az I AM, vagy az I AM, WHAT I AM szavakat alkalmazzák magukra. Párat összeraktam, de ez általános a manipulátoroknál. Hol Jézusként, hol Isten szerepében mutatják magukat. Számos zenét írnak, melyekkel tömegeket manipulálnak. Köztük van Jerry Lee Lewis is, akiről azt állítják, hogy az egyik legkíméletlenebb agyprogramozó.
A REEBOK cégnek is volt egy I AM WHAT I AM reklámkampánya, melyben egy-egy játékosnál a vörös sárkány vagy éppen vörös ördög volt látható. Tulajdonképpen ez is csak egyféle programozás, manipuláció, mert a vörös ördög is csak egy emberi kitaláció, mint a vörös sárkány. Játszanak velünk, ez tény. Van egy videó, melyben bemutatják, hogy hogyan manipulálnak, CSAK A LELKEDET AKARJUK címmel, vagyis, hogy maradj az anyag illúziójában, ahogyan Jézus mondta: “a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be” (Máté 23/13). Erről szól minden. Tömd tele a hasadat, vásárolj, bujálkodj, stb., stb., mind az anyagba húzásért van. Nem a pénzről szól. Annyit nyomnak, amennyit akarnak.
ADAM FREELAND – WE WANT YOUR SOUL: http://lyric.blog.hu/2010/04/02/adam_freeland_we_want_your_soul
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/i_am_what_i_am_kepek_1.jpg?97072639http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/i_am_what_i_am_kepek_2.jpg?37433941
Ha már Isten szerepébe lépnek egyesek és nekünk is azt sulykolják, hogy te vagy AZ ISTEN, Isten csak Egy van, mi pedig mind EGYek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy pl. én vagyok AZ ISTEN, hanem, mint Jézus is elmondta, mindannyian a Fenségesnek fiai vagyunk, vagyis Isten részei, ahogyan a magyar EMBER szó is tartalmazza (Nagy Tűz szikrája, parazsa). Ha édesanyám a világra hoz, az nem jelenti azt, hogy én vagyok az édesapám. Ha a szerepét át akarom venni, nyilvánvalóan kicsit furcsán néznének rám. Jézus a hegyen az Atyához imádkozott, nem magához (ABBA, ATYÁM). Ha mondjuk én, vagy te lennél a nagybetűs Isten, mi értelme lenne az imádságnak? Magunkhoz nem imádkozunk, mert aki magában beszélget, azt egy kicsit zavart elméjűnek vélik.
Attól függetlenül, hogy a játék nem a pénzről szól, ezen valószínűleg szintén programozott játékosok istene a pénz, sokunkat pedig HITellel etetnek, szolgaságba taszítva. Én mondjuk feléjük se nézek.
Jézus elmondta vádlóinak: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” (János 10/34)
ISTENEK VAGYTOK TI ÉS A FENSÉGESNEK FIAI TI MINDNYÁJAN (zsolt. 82/6)
Istenek, nem pedig AZ ISTEN!
Ha tudjuk, hogy a PI alatt az ŐS értendő, akkor érdemes megemlíteni, hogy 2012 szeptember-novemberében mutatják be a PI ÉLETE című látványos filmet ANG LEE-től (ANGEeL?).
http://www.imdb.com/title/tt0454876/releaseinfo
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/life_of_pi_kepek.jpg?93206004
TIGRIS = NAP
A karácsonykor, december 25-én a Marsra leszállt brit Beagle 2-vel induló TRANSFORMERS film folytatásánál pedig szintén mandorlát láthattunk. Ami lényeges, hogy a filmkészítők általában a jót és a rosszat keverik-kavarják meg. A filmben bukottnak nevezett elmondja, hogy a földi vezetők hazudnak (42 a tv-ben), és ugyanekkor kerül bemutatásra Shia 2012. szept. 13-ával lejáró igazolványa.
                  NAGY PIRAMIS/NAP/SZFINX/MANDORLA/MESTER
Máté 23/7-8: "És a piaczokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester! Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus"
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/transformers_2_-_mandorla_giza_kepek.jpg?20433291
Ha már az előbb az I AM-es személyről volt szó, figyeljünk a JELekre, mert a földön is megjelenik majd egy hamis Krisztus a sok antikrisztus után, mielőtt az ég megnyílik és megjelenik a valódi Krisztus.
2012. aug. 28. – A Marsról küldték a Földre Will.i.am REACH FOR THE STARS dalát. Will.i.am jótékonysági szervezete, a I.am.angel.
http://www.quart.hu/quart/hirek/20120828-a-marsrol-kuldik-a-foldre-william-uj-dalat.html
http://www.theverge.com/2012/8/27/3271210/will-i-am-nasa-curiosity-mars-song-premiere
2012. aug. 28. ---> 84 nap ---> 2012. júni. 05.
2012. aug. 28. ---> 69 nap ---> 2012. júni. 20.
84 + 69 = 153 = 1+2+3+...+17
Vénusz tranzit Amerikában 2012. júni. 05. naplemente, Európában júni. 06. napfelkelte
Nyári napforduló 2012. júni. 20., közép európai idő szerint pedig júni. 21. 1:09-kor.
WILL.I.AM. vagy WILLIAM?
WILLIAM/VILMOS brit trónörökös 2012. júni. 21-én töltötte be XXX. életévét.
Vilmos jelentése AKARAT, ami viszont érdekes, ha már a londoni olimpiát Nimróddal indította a zenekar, hogy a Nimród történet szerint az akarat és a vágy az, amely minket az anyagba taszít.
A Vilmos körte pedig a világ legelterjedtebb körtefajtája, amelyet angliában már 1770 óta ismertek (242 év!).
http://www.tuja.hu/kerteszeti-lexikon/vilmos-korte.html
2012. aug. 29-30. – HEURÉKA: 8.4 MILLIÓ KM - Villanykörtét formázó hatalmas napkitörést vett videóra aug. 20-án a Nasa SOHO űrszondája. A rendkívüli alakú erupciót a tudósok elkeresztelték a Nap "heuréka-pillanatának. A NASA szakemberei szerint évek óta nem sikerült megpillantani ilyen alakú koronakidobódást, röviden CME-t.
http://www.space.com/17344-sun-eruption-light-bulb-solar-flare.html
http://www.pecsistop.hu/tudomany/elkepeszto-napkitorest-lattak-csodalkoztak-a-tudosok-video/1078198/
                             http://i.space.com/images/i/21023/original/sun-eruption-light-bulb-shape.jpg?1346190197
 
KÖRTE/KÖR-TE
 
2012. aug. 30. – Zavarba ejtően kerek a Nap.
A Science Express portálon aug. 16-án megjelent szakcikk szerint, a világűrből végzett rendkívül pontos megfigyelések alapján csillagunk alakja csak elképesztően kis mértékben tér el a gömbtől, még a lassú tengelyforgása mellett is ennél lapultabbnak kellene lennie. A Nap 28 naponként fordul meg a tengelye körül. Mivel felszíne nem szilárd, enyhén lapultnak kellene lennie. A légkör torzító hatásától mentesen kapott rendkívül éles képek segítségével minden eddiginél pontosabban tudták meghatározni a Nap egyenlítői és poláris átmérőjét. Arra jutottak, hogy ha csillagunkat egy 1 méter átmérőjű labdává zsugoríthatnánk, akkor annak egyenlítői mérete csak 17 milliomod méterrel lenne nagyobb a forgástengely mentén mért átmérőjénél, ez pedig csak töredéke egy emberi hajszál vastagságának. Az eltérés abszolút értékben is csak alig két tucat kilométer.
http://index.hu/tudomany/2012/08/30/zavarbaejtoen_kerek_a_nap/
2012. aug. 30. - elstartolt az RBSP ikerműhold. Ez az első alkalom, hogy iker műholdakat egyszerre állítanak pályára és azok tandem mozognak.
A műholdak célja, hogy a sugárzási öveket vizsgálja és megvédje a Földet a napenergia kitörésektől. "A műholdak most végre oda kerültek, ahova tartoznak, a Van Allen övre" - mondta Nicola Fox, tudós.
http://www.kisalfold.hu/ezmilyen/ilyen_meg_nem_volt_iker_muholdak_vedik_a_foldet_-_video/2295573/
2012. aug. 30. – Keletnek indult a Curiosity
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20120830-gurul-a-curiosity-400-meteres-utra-indult-a-rover-a.html
2012. aug. 30. – Oroszország elhárítja a világvégét. Oroszország 2020-ban olyan eszközt küld az űrbe, amellyel eltéríthetik a Földet veszélyesen megközelítő Apophis aszteroidát. A Roszkozmosz rakétagyártással foglalkozó kutatóintézete, a TSNIIMASH terveit csütörtökön a Moszkvában zajló hetedik nemzetközi űrrepülési kongresszuson mutatták be.
http://index.hu/tudomany/2012/08/30/oroszorszag_elharitja_a_vilagveget/
2012. aug. 31. – Szökőárriadó a Távol-Keleten. A földrengés 33 kilométeres mélységben, Samar tartományban történt.
http://index.hu/kulfold/2012/08/31/szokoarriadot_rendeltek_el_egy_foldrenges_miatt/
2012. aug. 31. – KÉK HOLD és 15 éve halt meg DIANA hercegnő (51 lenne).
DIANA holdistennő volt.
A klasszikus BLUE MOON dalt, 77 éve publikálták.
http://www.youtube.com/watch?v=4HRKl0fa2dg
http://www.pécsistop.hu/bulvar/15-eve-hunyt-el-diana-hercegno/1078424/
http://en.wikipedia.org/wiki/Blue_Moon_(song))
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/kek_hold_kepek.jpg?31669156
2012. aug. 31. – Sage MOONBLOOD Stallone, Sylvester Stallone fia, szívrohamban halt meg július 13-án, 69 napra 36. születésnapjától és 230 napra 2012. dec. 21-től.
http://www.kisalfold.hu/kitekinto/stallone_fia_szivrohamban_halt_meg/2295603/
2012. aug. 31. – A ZSINDEX cikke a Jézus freskós majmozós provokációról. Mit is mond a zsindex? Restaurálj te is....... Én meg azt mondom, Jézus az Urunk, nem egy moncsicsi, Darth Wader, Yeti, Joker és hasonlók!!! Egy Jézus hitű hithű, nem csinál viccet Urából!!!
http://index.hu/tech/2012/08/31/restauraljon_on_is_majomfeju_krisztust/
http://pinterest.com/ceciliagimenez0/www-ceciliaprize-com/
Sylvester Stallone Jézusnak képzelve magát pedig egy utolsó vacsorára, egy utolsó bulira hozta össze Hollywood kiöregedett, mindenkit szétlövő sztárjait.
http://www.imdb.com/title/tt1764651/releaseinfo
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/the_expendables_2_kepek.jpg?16826049
2012. aug. 31. – GOOGLE – 142 éve született Maria Montessori
   http://www.google.hu/logos/2012/montessori-hp.jpg
A GOOGLE a logójába 16 nappal korábban rakott legutóbb megemlékező képet, amelyben az L betű egy hal volt. A mostaniban viszont az L betű helyén 5+9+3, vagyis 17 gyöngy volt látható. A kockából 2 egység hiányzik, így a gyöngyökkel együtt 42, de 17 kocka látható a nagy kockában is. A két hiányzó kockát is úgy színezték be, hogy 4 sárga (világos) és 2 sötét oldaluk látható. A korábbi JC-s logó a TRANSZFORMÁCIJÓÓÓ cikkben szerepelt.
2012. dec. 31. – A Napon C8.4-es látványos kitörés volt, amely nem direkt a Föld irányába történt, de szept. 02-ára írták, hogy érinti a Föld mágneses mezőjét.
http://geo-seismic-labs.org/wordpress/?p=2718
http://www.firstpost.com/topic/organization/nasa-magnificent-filament-eruption-c84-class-solar-flare-on-su-video-gJiEiLxyMCs-35946-10.html
http://www.spaceweather.com/images2012/31aug12/ipad/magnificent.m4v?PHPSESSID=qhe2sbao8n32cl0o8965jlk5i0
http://www.spaceweather.com/images2012/31aug12/cme_c3.gif?PHPSESSID=qhe2sbao8n32cl0o8965jlk5i0http://i.space.com/images/i/21303/i02/sun-cme-eruption-sdo.jpg?1346793143http://www.spaceweather.com/images2012/05sep12/fourpanel_strip.jpg
Vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosító szamarakon ülve merülhetnek el a hamisítatlan bibliai környezetben, illetve hangulatban egy izraeli park látogatói, akiknek ezentúl a különleges élmény során sem kell nélkülözniük kedvenc közösségi portáljaikat.
http://mno.hu/data/cikk/1/10/12/81/cikk_1101281/netszamar_slideshow.jpg
A fenevad bélyege: először rászoktatnak a netre, aztán bevezetik (ha tudják) az internetes ID azonosítót.
                                  http://rocketdock.com/images/screenshots/Eye-ball.gif


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 114
Heti: 940
Havi: 7 167
Össz.: 1 317 300

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2012. AUG./4
NAPCSILLAG - © 2008 - 2024 - napcsillag.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »